Kerékpár
Munka
WebTV
Pons Danubii bemutatkozó
EGTC
Komárom
Komárom

Torténelem

A Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál 108-115 m tengerszint feletti magasságban fekvő Komárom a Kárpát-medence egyik legrégibb települése, s gazdag történelmi múltú városa. A régészeti leletek tanúsága szerint területe a korai bronzkortól folyamatosan lakott.

Komárom (SK)
Komárom (SK)

Torténelem

Komárom a Duna jobb partján fekszik és területe valószínűleg a korai bronzkor óta folyamatosan lakott volt, ezt az itt előkerült régészeti leletek is bizonyítják. A városon kelet-nyugati irányban áthaladó út évezredek óta fontos ütőere a kereskedelemnek, a hadászatnak.

Kisbér
Kisbér

Torténelem

A Móri-árok, mint a Kelet-Nyugat irányt meghatározó összekötő útvonal fontos szerepet töltött be az emberiség történetében. Ezért ezen a területen az őskor késő szakaszától kezdve szinte minden emberi kultúra nyoma megtalálható. Kisbér kedvező földrajzi fekvése miatt gazdag történelmi múlttal rendelkezik.

Ógyalla
Ógyalla

Torténelem

Határa már a történelem előtti időkben is lakott volt. A régészeti leletek ezt bizonyítják. A mai települést oklevélben 1357-ben possesio Galla néven említik először, de Nagykonkoly nevű részét már 1242-ben említi oklevél. Ógyallát 1960-ban nyilvánították várossá.

Tata
Tata

Torténelem

Tata a Dunántúl északi részén fekszik. A Gerecse hegység nyugati lábánál, a Vértes hegység ölelésében található közel 24 ezer lakosú város gazdag múltra tekint vissza. A kedvező természeti adottságok már az őskortól lakottá tették környékét: az ősember feltehetőleg a melegvizes forrásoknak köszönhetően telepedett meg itt.

Gúta
Gúta

Torténelem

A város határában már a halstatti kultúra idejében (korai vaskor i. e. 8-5 sz.) letelepültek emberek, amit a korszak régészeti kutatásai is bizonyítanak. A Dunamenti síkságon terül el, a Vág és a Kis-Duna folyók találkozásánál.  A város közepe 111 méter tengerszint feletti magasságban fekszik.